Az ALMÁSI Ipari és Kereskedelmi Kft. mezőkövesdi telephelyén 1 db Quaser MV154 APC 15 C típusú függőleges megmunkáló gépet vásárolt meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 26,29 millió forintos vissza nem térítendő támogatás segítségével.

 

A társaság megalakulásának ideje 1990-re tehető. Almási Sándor egyéni vállalkozóként akkor kezdte meg működését, mely a negyed évszázad alatt átalakult először egyéni céggé, majd 2014-ben Kft- vé. A társaság családi vállalkozásként működik jelenleg is mezőkövesdi telephelyén. Fő tevékenysége a 2562’08 TEÁOR szám szerinti fémmegmunkálás.

 

Jelen fejlesztés célja a társaságnál egy olyan új technológia kialakítása volt a gyártási folyamatában, amelynek segítségével időben és költségben is hatékonyan tud megmunkálni egy bizonyos alkatrészt közepes darabszámú szériában. Ez két ok miatt jelentett kihívást a társaság számara (1) olyan technológiai megoldást kellett találni, amely gazdaságosan működtethető közepes széria szám mellett is, (2) a technológiának rendelkeznie kell a sorozatgyártásra jellemző rövid gyártási idővel.

 

Ennek keretében a vállalkozás beszerzett egy Quaser MV154 APC 15 C típusú függőleges megmunkáló gépet, amely elfogadható költségszinten és technológiai paraméterekkel tud dolgozni. A fejlesztések ilyen irányú meghatározására azért volt szükség, mert a termék Németországból kerül áttelepítésre, így csak hatékony technológiával lehet versenyképes árat kialakítani. A meglevő beszállítók pedig állandó versenyben vannak egymással függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől. A jelen pályázat keretében megvalósult fejlesztés hosszú távú eredménye, hogy olyan versenyképes technológiát biztosít, amelynek segítségével nemcsak a nyugat-európai, hanem a távol-keleti konkurensekkel szemben is fel tudja a társaság venni az árversenyt.

 

A pályázat keretében beszerzett berendezés korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezés.

 

A fejlesztés során beszerzett gépet azonnal hasznosításba vette a társaság, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódott a vállalkozás napi működésébe. A társaság megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszköz működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.

 

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a 26,3 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

 

A projektről bővebb információt a www.almasi-s.hu oldalon olvashatnak.

 

További információ kérhető:
ifj. Almási Sándor
Elérhetőségeink: telefonszámunk: + 36 (20) 958-7567, e-mail címünk: ifj.almasi@almasi-s.hu
A projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.8-17-2018-02207
Befejezés időpontja: 2019.03.25.; Támogatás aránya: 50,00%
A támogatás összege: 26 298 727,- Ft

Az ALMÁSI Ipari és Kereskedelmi Kft. mezőkövesdi telephelyén 2 db Doosan HP5100II horizontális CNC megmunkáló központot és 1 db Quicktech I-42 Ultimate CNC maró-eszterga megmunkáló központot vásárolt meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 88,9 millió forintos vissza nem térítendő támogatás segítségével.

 

A társaság megalakulásának ideje 1990-re tehető. Almási Sándor egyéni vállalkozóként akkor kezdte meg működését, mely a negyed évszázad alatt átalakult először egyéni céggé, majd 2014-ben Kft- vé. A társaság családi vállalkozásként működik jelenleg is mezőkövesdi telephelyén. Fő tevékenysége a 2562’08 TEÁOR szám szerinti fémmegmunkálás.

 

A társaság elérni kívánt célja, egy olyan mértékű technológiafejlesztés, mely a társaság kapacitását növeli, ezáltal a megnövekedett vevői megrendeléseket ki tudja szolgálni. A társaság tovább kívánja bővíteni a kapacitását, ennek hatására a beszállítói kapcsolatait, valamint az értékesített mennyiség számát. A társaság korábban, olyan megrendeléseket is kapott vevőitől, melyeket nem tudott maradéktalanul kiszolgálni, így a társaság számára a kapacitásbővítés elengedhetetlen szükséggé vált.

 

Ennek keretében a vállalkozás beszerzett egy, Quicktech I-42 Ultimate CNC maró-eszterga megmunkáló központot, mely segítségével rézből készült alkatrészcsalád (108 féle alkatrész) megmunkálása válik lehetővé. Az eszköz egy olyan, ellenorsós kialakítású szálvezetős esztergagépm mellyel a darabok emberi beavatkozás nélkül, teljesen készre készen jönnek le a megmunkáló gépről. Beszerzésre került még 2 db Doosan HP5100II horizontális CNC megmunkáló központ, mely acélöntvény alkatrészek forgácsolását teszi lehetővé. Az eszköz kétpalettás kivitele a folyamatos gyártást, a vízszintes orsós váltópalettás gépkialakítás a pontos, gyors darabrögzítést teszi lehetővé.

 

A pályázat keretében beszerzett berendezések korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezés.

 

A fejlesztés során beszerzett gépeket azonnal hasznosításba vette a társaság, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódott a vállalkozás napi működésébe. A társaság megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszközök működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.

 

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a 88,9 millió forint európai uniós támogatás segítségével.

 

A projektről bővebb információt a www.almasi-s.hu oldalon olvashatnak.

 

További információ kérhető:
ifj. Almási Sándor
Elérhetőségeink: telefonszámunk: + 36 (20) 958-7567, e-mail címünk: ifj.almasi@almasi-s.hu
A projekt azonosítószáma: GINOP-1.2.1-16-2017-00029
Befejezés időpontja: 2019.01.09.; Támogatás aránya: 48,65%
A támogatás összege: 88 900 291,- Ft

Az Almási Ipari és Kereskedelmi Kft. mezőkövesdi telephelyén egy CNC frontesztergát vásárolt meg a Széchenyi 2020 program keretében elnyert 35,73 millió forintos támogatás segítségével.

Almási Sándor egyéni vállalkozóként kezdte meg működését, mely a negyed évszázad alatt átalakult először egyéni céggé, majd 2014-ben Kft.-vé. A társaság működése és jogi státusza jogfolytonos. A társaság családi vállalkozásként működik jelenleg is mezőkövesdi telephelyen. Főtevékenységünk a fémmegmunkálás.

 

Fejlesztésünk célja volt a versenyképességünk javítása a nagyobb hozzáadott érték tartalmú termékek gyártása. A társaságunk a beszerzett gép segítségével bővíti a magas minőségű termékeinek termelését, így megőrizi versenyképességét a piacon.

 

A projekt keretében megvásároltunk egy MURATA MW120GT két orsós CNC frontesztergát. A gép korszerű, az európai minőségi követelményeknek megfelelő berendezés. A beszerezett technológia egy nagypontosságú berendezés, ez a társaságunk részére egy eddig nem használt új technológia bevezetése, mellyel kitűnő minőséget tudunk elérni. 2015.09.29-én megrendeltük a berendezést, 2016.04.08.-án megtörtént a szállítása és 2016.04.25-én az átadás-átvétel. A gépet aznap hasznosításba vettük.

 

A fejlesztés során beszerzett gépet azonnal hasznosításba vettük, ezért a fejlesztés befejezését követően, azonnal integrálódott a társaságunk napi működésébe. A társaságunk megfelelő szakmai és szervezeti háttérrel rendelkezik a fejlesztés során beszerzett eszköz működtetéséhez, valamint a fejlesztés során közvetlenül és közvetett módon létrejövő eredmények fenntartásához.

 

A projekt megvalósítása során beszerzett eszköz hozzájárul, hogy a társaság a piac szignifikáns szereplője legyen, ezáltal növekszik értékesítésünk modernizációja. A projekt megvalósítása hozzásegítette a társaságot versenyképességének javításához és a bevételeinek növeléséhez. A projekt során megvásárolt eszköz a minőségi technológiát testesíti meg, és mindenben megfelel az Európai Unió által támasztott szigorú biztonsági előírásoknak.

 

„A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a közel 36 millió forint európai uniós támogatás segítségével.”

 

Támogatási arány: 49,93 %
Támogatás azonosítószáma: GINOP-1.2.2-15-2015-01293
Projekt befejezési dátuma: 2016.04.25.